Jelenlegi tengerimalackáim hárman vannak azóta, hogy meghalt a két öreg malacom (Mutu és Örvös). Ennek már több mint két éve, de a mai napig nem tudtam feldolgozni az elvesztésüket, mert annyira a szívemhez nőttek. A mostani három malac az általam elnevezett Zsömle család tagjai.

Zsömle, az anyamalac két gyerekével, Gombival és Mézivel.


Zsömi malacomat egy állatkereskedésben vettem, mikor még Mutu és Örvös velem voltak. Annyira megtetszett a zsemleszínű, simaszőrű kis állatka, hogy nem tudtam ellenállni. Arra már nem számítottam, hogy két kis ajándékot is kapok hozzá. Nem tudtam, hogy vemhes - szerintem az eladó sem - amikor elhoztam, csak jóval később derült ki. Egészen pontosan akkor, amikor megszülettek a picik, addig semmi jelét nem mutatta, hogy babákat vár.

ZSÖMI A BABÁKKAL

A babák azótta felnőttek, most lesznek idén három évesek, szépek és egészségesek.

Mézi
Születésétől fogva az egyetlen fiú a csapatban, ami az elején egy kis nehézséget okozott számára. Szegénykének egy műtéten "kellett" átesnie, hogy a későbbiekben együtt lehessen és játszhasson a leányokkal. Ezt a mai napig meg is teszi, néha már túlon túl lelkes, de ez fiúk esetében természetes.
Meglepő, de sokkal szelídebb a lányoknál, pedig ők se mondhatók vadócoknak.



Gombi
Zsemleszínű testvérkéje, különleges malac - nem csak szőre és szeme színe miatt, hanem azért is, mert már kicsi kora óta egy örökmozgó. Mindig mindenhova felugrott, mászott, soha nem bírt megmaradni egy helyben, a mai napig igazi sajtkukac a szó legszorosabb értelmében. A leghosszabb idő, amit egy helyben el bírt tölteni, az maximum 5 perc lehetett.