Egyetlen fiú tagja a csapatnak, Zsömi malacom fia, aki külsőre szinte a megszólalásig hasonlít anyjára, belső tulajdonságai viszont már nagyban eltérnek. Teljes ellentéte testvérének, Gombinak, Mézi inkább nyugodt típus. Ez azért furcsa, mert a hím tengerimalacok általában sokkal vadócabbak, türelmetlenebbek, mint a nőstények. Körömvágáskor is ő vele végzünk a leghamarabb, mert olyan ügyesen tűri végig azt a néhány percet  mintha tudná: ha nyugton marad, előbb kész lesz.

Nem meglepő, hogy ő is szereti a puha takarót, amire mindig ráfekszik, de előtte még fészkelődik egy kicsit, hogy a lehető legkényelmesebben helyezkedhessen el.

Úgynevezett "anyás típus", mint ahogy a fiúk általában, ezért mindig odabújt valakihez, nagyon ritka, hogy egyedült csinál valamit.

Fél éves korában ivartalaníttattam, mert azt szerettem volna, hogy együtt lehessen a leányokkal a malackifutóban. A műtét sikeres volt, Mézi egészséges, utána együtt játszhatott a többiekkel, és kitartóan udvarolt nekik.
Kivételes helyzetben volt, mert 3 lány vette körül, és akkor még azt gondoltam, később majd megkülönböztetett helyet fog elfoglalni, hiszen ha felnő, ő lesz a domináns, és teljesen felborul a mostani sorrend.

Már 5 héttel a születése után látszott, hogy milyen különbségek vannak közte és testvére között. Egyidősek Gombival, de Mézi jóval nagyobb volt már nála, és valóban igazi fiúként viselkedett. Etetés előtt felugrált a rácsra, és ezt addig nem hagyta abba, amíg élelemhez nem jutott.

Mindig is körülzsongta a leányokat, és egész nap udvarolt nekik, akik persze ebbe előbb kifáradtak, mint ő. Gyakran előfordult, hogy ha már nagyon idegesítette őket a berregés, egyszerűen csak elhajtjtották onnan Mézit.

Szomorúan búcsúztunk el tőle 2012. februárjában, amikor is sajnos egyik nap az oldalára fekve találtunk rá...