Kép forrása: sxc.hu
Ahogy az 1. rész végén ígértem, ebben a bejegyzésben az Ágitól átvett két malacka kalandos utazásairól olvashattok, akiknek célba érkezéséről szóló beszámolóm még kicsit várat magára.

Gondoltam, előbb megosztom veletek, hogy miféle tervezés, szervezés és részemről súlyos, szűnni nem akaró aggodalom előzte meg az eseményeket...

A legmegfelelőbb utazási forma kiválasztása

Először is rengeteget vaciláltam azon, hogy milyen járművön tudnám szállítani a kis állatkákat, de mivel se jogsim, se autóm nincs, máris leszűkült a kör. Ott volt még azonban a vonat és az ún. telekocsi lehetősége, melyről én nemrég hallottam először. 

Egyik kedves kollégám javasolta ezt csupa jó szándékból, mert hogy sokkal olcsóbb és kényelmesebb, mint a vonat. A lényege tulajdonképpen az, hogy utazni kívánó autósok felajánlják szabad helyiket, vagyis útitársakat találhatnak, melyeknek arányában megoszlik a benzin költség.

Ez mind nagyon szép és jó, csak kicsit zsákbamacska is, ugyanis az ember nem tudhatja előre, milyen sofőrt fog ki éppen. Miután biztonsági okokból többen is lebeszéltek a telekocsiról, utolsó lehetőségként a vonat maradt.

A bőség zavara

Természetesen hogy ne legyen annyira egyszerű a helyzet, többféle vonat közül is választhattam. Lássunk egy gyors összefoglalót az esetünkben igénybe vehető vonatokról a Wikipédia tolmácsolásában:

Személyvonat - Általában minden állomáson és megállóhelyen megáll. Néhány kivételtől eltekintve csak 2. osztályú nemdohányzó kocsikkal közlekedik. Átszállásos, menetideje kb. 4 óra 15 perc.

Sebesvonat - A vonalon a gyorsvonatnál több, a személyvonatnál viszont kevesebb állomáson áll meg. Általában csak 2. osztályú, nem dohányzó kocsikkal közlekedik. Átszállás nélküli, menetideje kb. 3 óra 50 perc.

IC (InterCity) - Többnyire csak megyeszékhelyeken és fontos turisztikai központokban áll meg. Felújított vagy új személykocsikkal közlekedik. A vonatra a menetjegyen felül pótjegyet is kell váltani, mely általában tartalmazza a helyjegyet is. Átszállás nélküli, menetideje kb. 3 óra.

Azok a fránya szabályok

Számomra teljesen egyértelmű lenne, melyiket válasszam, de sajnos léteznek bizonyos utazási feltételek, amik jelentősen megnehezítették a dolgom. Jelen esetünkben a ránk vonatkozó rész az élő állat szállítása, ami a MÁV honlapján a következőképp szól:

A 2. osztályú személykocsiba díjfizetés nélkül bevihető megfelelően csomagolva egészségügyi vizsgálat nélkül szállítható kis élő állat, ha a csomagolás (kosár, ketrec, láda) biztosítja, hogy az állat abból az utazás során nem szabadulhat ki, és a csomagolás alkalmas arra, hogy az utasokat, az utasok ruházatát és kézipoggyászát, valamint a vasúti berendezéseket megóvja.

A  kísérő kutya és a szolgálatban lévő rendőrségi kutya kivételével nem vihető be élő állat:
- az 1. osztályú kocsiba,
- az étkezőkocsiba, 
- a pót- és helyjegyköteles, vagy helyjegyköteles vonatba és kocsiba.

Ezzel világossá vált, melyik vonatot kellene választanom, de úgy voltam vele, hogy utaznak előtte eleget szerencsétlenek, és ha már Ági olyan bátor, hogy IC-vel hozza őket, én is megkockáztatom, aztán lesz ami lesz!

Para a vonaton

Tehát a malacszállítót - benne a rémült malackákkal - felcsempésztem az utazókocsinkba, szövet anyagú bevásárlószatyorba rakott kenyérsütőgépnek álcázva. Mivel tulajdonképpen megszegtem a szabályt, óvatosnak kellett lennem, nehogy valaki észrevegye őket.

Marha nagy szerencsémre nem fülkés vonattal kellett visszafelé jönnöm, melyben annyi hely sincs, hogy az ember keresztbe tudja tenni a lábát. Hanem normális IC-vel, amiben ráadásul egyedüli(!) ülőhelyet kaptam az ablak mellé, a kocsi végében, az ajtó mellett. 

Biztos ami biztos, malackáinkat feltettem a poggyásztartóra, melléjük a hátizsákomat, és imádkoztam, hogy ne szólaljanak meg. Mondanom se kell, legalább négyszer felcsippantak, de hálisten sosem akkor, amikor a két(!) kalauz együtt és felváltva (megjegyzem elég sűrűn is) mászkált, vagy a vonat épp megállt és síri csend lett.

Csak hogy megint a mázli faktort említsem: kettővel előttem egy család ült a két 6-8 éves forma gyerekükkel, és azok annyira nem bírtak már magukkal a végére, hogy a hangjukkal aztán minden zajt sikeresen elnyomtak. Szinte számoltam a perceket, hogy érkezzünk meg végre, sőt az utolsó negyed órát már kicuccolva töltöttem el az előtérben. 

A szerencsre forgandó

Ez minden bizonnyal így is van, mert ahogy leszálltam a vonatról, elkezdett esni a hó, és a hőmérséklet sem lett kedvezőbb, de legalább már hazai pályán voltunk. Egy fontos feladat lebegett még a szemem előtt: átadni a Fahéjjal együtt hozott malackát büszke tulajdonosának. :)

Folytatása következik...