Kép forrása: sxc.hu
2. részben utazásunk viszontagságairól olvashattatok, és az ezt megelőző szervezésről, valamint a vonat kiválasztásáról. Valóban nagyon kalandosan telt az a nap, de ezzel még koránt sem volt vége.

A sorozat befejező részében végre tényleg lehull a lepel Fahéjról és titokzatos malac-utazótársáról, továbbá láthattok képeket a segítségünkre szolgáló szállítási eszközökről is.

Hull a pelyhes

Nem hogy inkább decemberben, karácsony tájékán tette volna, amikor illene, természetesen most kellett esnie februárban, ráadásul pont azon a napon, amikor a legkevésbé sem hiányzott nekünk. Na mindegy, ha már így alakult, bíztam benne, hogy mivel eddig minden jól ment, később se lesz gond.

A korábban már említett bevásárlószatyrot, amibe a szállítót helyeztem, Ági javasolta nekem, de a szövet mivoltát anyukám találta ki, hogy a malackák kapjanak benne levegőt. Mivel nem gondoltam volna, hogy aznap annyira hideg lesz (és instrukciót sem kaptam), nem készültem semmivel, ami melegíthetné őket.

Ez a típusú szatyor sokkal jobban szellőzik, ami a zárt tér (vonat) miatt volt igazán fontos, ugyanis eleinte a műanyag hordozót elnézve féltem, hogy nem jutnak elég oxigénhez. A doboz aljára egy többszörösen összehajtogatott párnahuzatot helyeztem, de még akkor is ott volt a nagy kérdés: vajon kapnak-e levegőt, úgy hogy közben nem fáznak meg?

Elindultunk hát a hóesésben, és próbáltam átölelni őket, amennyire csak lehet, hogy amíg várunk a buszra, ne fagyjanak meg. Nem kellett sokat ácsorognunk, járművünk szerencsére elég hamar jött, amire fel is szálltunk iziben. Közben rátelefonáltam Andira (a másik malac-gazdi), és kértem, jöjjön ki elénk a buszmegállóba, ahol átveheti az állatkát.

Egy újabb találkozás

Bekanyarodtunk a végső cél felé, majd leszálltunk, és akkor a távolban megpillantottam két hölgyet egy szállítódobozzal. Ekkor még nem tudtam, melyikőjük Andi, de mire odaértek, és bemutatkoztunk egymásnak, kiderült mindkettejüket így hívják. Andi elmondta, hogy nyerni szeretett volna tulajdonképpen egy malackát Andinak, ami sikerült is. 

Mikor benyúltam a mi malac-szállítónkba, örömmel tapasztaltam, hogy milyen jó meleg van odabent, ugyanis a két kis állat összebújva melengette egymást. Szerencsére Kóci volt közelebb, ezért könnyedén ki tudtam emelni onnan, és egy gyors mozdulattal átraktam az ő hordozójukba.

Örülök, hogy megismerhettem őket, mert kedves, rendes emberek és még azt is felajánlották, hogy beszállnak az útiköltségbe. Csak hogy megerősítsem, tényleg mennyire kicsit a világ, mint korábban - legnagyobb megdöbbenésemre - kiderült, egy utcával arébb laknak tőlünk. Szóval mindössze egy karnyújtásnyira, amiről addig nem is tudtunk, míg a malackák révén össze nem hozott minket a sors.

Aki majd befűszerezi mindennapjainkat

Amennyiben olvastátok, akkor emlékezhettek rá, hogy ezt a mondatot Meki írta nagyon találóan egyik kommentjében, és valószínűleg igaza is lesz. Mindössze egy hete van nálunk a kis csöppségünk, de már az első naptól kezdve nem unatkozunk mellette. 

Mi egy picivel előrébb járunk nálatok, ugyanis jelen pillanatban már az összeszoktatás folyik, de az elmúlt egy hét is felettébb eseménydúsan telt. Természetesen mindenről beszámolok majd, hiszen bőven van miről, elöljáróban annyit, hogy sikeresen egy-két képet és videót is rögzítettem már. 



Fahéj egyelőre külön terráriumban lakik, amibe alomként szalmát szórtam, és egyik sarkába felhelyeztem egy itatót. Eleinte nem kedvelte az új helyet, a szalma zörgésétől is folyton megijedt, ezért inkább beásta magát. Mivel nem szerettem volna, hogy a pisijében feküdjön, egy bújót is kapott odabentre.

A küldetés tehát teljesítve, a kislány most már új otthonában van, és hamarosan jövünk az elmúlt egy hetéről, ám ha lemaradtál az eddigi előzményekről, akkor ide kattintva elolvashatod őket. :)