Az élősködők olyan élőlények, melyek egy másik faj, (a gazdafaj) egyedeinek testében vagy testfelszínén élnek, és abból táplálkoznak. 

Emellett csökkentik annak ellenállóképességét, túlélési és szaporodási esélyeit.

Gyengítik a gazdaegyed s
zervezetének működését, s gyakran tünetekkel jellemezhető betegséget okoznak.

Sajnos mi is kifogtuk...

Mivel is állunk szemben?

Rögtön megérkezés után Fahéj szőrét gondosan átvizsgáltam, és észrevettem rajta kb. 1-1,5 mm nagyságú, fehér (vagy fakósárga?) színű, hosszúkás alakú, mozgó rovarokat. Alapvetően elég nehéz meghatározni, hogy egy tengerimalac pontosan melyik fajtájú élősködővel fertőződött, de ki akartam deríteni, úgyhogy utánaolvastam.

Először atkára gyanakodtam, de a legvalószínűbbnek mégis egy specifikus tetűfaj tűnt, amely elvileg csak tengerimalacnál fordulhat elő. A leírás szerint a fertőzés rendszerint közvetlen érintkezés útján, egy másik tengerimalaccal való direkt kontaktus, vagy a fertőzött környezetből származó eszközök, (az ilyen tengerimalacot gondozó személy ruhája stb.) által történik.

Tulajdonképpen persze ezek a paraziták a környezetből bárhonnan származhatnak, és legtöbbször ún. behurcolással kerülnek az állatokra (pl. szénából, forgácsból, pelletből). Éppen ezért az újonnan érkezett malackát célszerű 1-2 hétig külön tartani, hátha ez idő alatt tüneteket produkál (pl. a megszokottnál gyakoribb vakarózás, nagy mennyiségű szőrhullás).

Hogyan kezeljük?

Szerencsére még múltkorról maradt itthon egy ampulla Neostomosan, amely rühösség, bolhásság, tetvesség, valamint kullancs fertőzöttség megelőzésére és kezelésére javallott. A papírjára célállatfajnak kutya van feltüntetve, a koncentrátumot pedig eredetileg 1:200 arányban (5 ml készítményt 1 liter vízben) kell higítani. Mivel azonban akkor éppen nem volt kapható, amit szerettem volna, az állatpatikus ezt ajánlotta, és azt mondta, hogy tengerimalac esetében 2 liter vízzel higítsam.

Az előírtaknak megfelelően gumikesztyűt húztam, majd miután előkészítettem mindent, a kis Fahéjt az oldatot tartalmazó lavór fölött tartva megfürösztöttem. Ezt követően egy törülközőbe bugyoláltam, felcsavartam a fűtést, és leültem vele az ölemben a radiátor mellé. A felhasználási javaslatban az áll, hogy a kezelést 7 nap után ismételni kell, de már pár óra elteltével is jól látszódott a hatás.

Nem rég beszereztem az SH-Rodemectin nevű spot-on oldatot (amit annak idején nem kaptam), és 1 héttel később ezt alkalmaztam Fahéjjal együtt az összes malacon. A készítmény Ivermectin-t tartalmaz, melyet szigorúan csakis a tengerimalac súlyának megfelelően szabad adagolni! Külsőleg alkalmazva az ajánlott dózis egy 1 kg súlyú tengerimalacnak 0,5 mg Ivermectin (4 csepp). A csepegtetés egy csupasz bőrfelületre (pl. a fülek mögötti szőrnélküli helyre, vagy a nyaki résznél a szőrt széthúzva) történik.

Bármelyik kezelést is válasszuk, mindig ügyeljünk arra, hogy a fertőzött kis állatot az egészségesektől külön tegyük, a lakóhelyét (ketrecet, terráriumot), egyéb kellékeit fertőtlenítjük, ecetes vízzel jól átmossuk, és átöblítjük.