Kép forrása: sxc.hu
Na de mit?

Sokáig töprengtem ezen, mert a szóba jöhető búza, árpa, kukorica, zab lehetőségekből első körben csak búzamagot tudtam beszerezni.

Közben kaptam tyúkhúrt is, melyet a malackák nagyon hamar eltüntettek, és ahogy észrevettem, utána már szinte csak ezt követelték...

Elég régóta elhatároztam, hogy ültetek valamit, amit tengerimalackáink lelegelhetnek, csak épp azt nem tudtam, mégis hogyan fogjak hozzá. Teljesen tapasztalatlan vagyok ezen a téren, nem volt még saját növényem se, így kicsit félve fogok hozzá.

Az eredeti terv tehát az volt, hogy veszek egy ültető edényt, hozzá egy tálkát, valamilyen földet, és az elültetendő magokat.


Az edény alja lyukacsos, hogy a felesleges víz eltávozhasson, de a tálkájából bármikor hozzájuthasson ahhoz.


A földdel kissé bajban voltam, mert bár a bioföldet megtaláltam, de többféle (A, B, C, D, E) típusú változatokban árulták.


A búzamag, melyről időközben kiderült (a hátlapjára van írva), hogy csíráztatóedénybe kell helyezni.

Továbbá az elfogyasztott tyúkhúr után maradt némi mag(?), amelyet szárítás alatt kihullatott magából a növény.


Hajlok afelé, amit Meki javasolt nekem, hogy ültessem el a tyúkhúr "maradványait", de azért kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Szerintetek mit és hogyan ültessek? Nem lesz-e kevés az az egy edény? Jó virágföldet vettem? Hogyan fogjak hozzá?

Segítsetek, hogy a végeredmény majd valami hasonló legyen, mint ezen a képen! :)