Zsömi malacom leány utóda, aki mint később kiderült, sajnos veleszületett betegséggel jött a világra. A jobb mellső lába rendellenesen fejlődött ki, viszont furcsa, de tudja használni. (Erről majd bővebben később...)

A megszületés után pár napos korában úgy tűnt, hogy nagyon álmatag és lassan mozgó, ám amikor elérte két hetes korát, kiderült, hogy sokkal mozgékonyabb, mint testvére.

Gombi kicsit nyugtalan, ha kiszedem, nem bír megmaradni egy helyben, viszont kint a szabad terükön ő is megtalálja a takarót, és boldogan bugyolálja be magát.

Mivel pólyás kora óta örökmozgó, a beteg "keze" ellenére hajlamos (volt) a legképtelenebb helyekre felmászni, tengerimalac(babák) számára elérhetetlen magaslatokat is megtalálni.

Eddig minden malaccal jól kijött, bár az anyja, Zsömi néha azért rákoppintott a fejére, ellentétben Örvössel, akivel sok mindent együtt csinált. Mutut pedig egyenesen a pótanyjának tekintette. Ha tehette, mindig odabújt mellé, mert szerette őt, és jól érezte magát az ő társaságában.

Gombinak soha nem volt erénye a türelem, mindig is nehezen lehetett lefotózni, épp ezért kevés róla a jó kép.

A kislány már 5 hetes korára igazi amazonná vált! Ember nincs a földön, aki meg tudná gátolni bármiben is. Annak idején is szabadon járt-kelt az elkerített rész, és Mutu terráriuma között, mert ez volt az egyik számára ismert útvonal.

7 hosszú évet töltött velünk, ő élte át legtöbbször a költözködésemet, és mind végig nagyszerű társa volt mindannyiunknak. Ahogy az idő telt, sajnos ő is megöregedett, és az utolsó pár hónapban elkezdett leépülni. Először megvakult, aztán végleges bénulás jelei mutatkoztak rajta. Elkezdtem dilemmázni, hogy vigyem-e elaltatni, vagy várjak még, de nem akartam elvenni tőle az életet.

Éppen nyaralni voltunk, amikor hívtak, hogy vége, kilehelte a kis lelkét... Egy kis faluban van eltemetve, közel hozzánk, ahol nem is lehetne jobb helyen!


Több infó malackáinkról:

 

Mutu