Gombiról talán páran már tudjátok, hogy nem átlagos tengerimalac, de titkát eddig soha nem fedtem fel. Nem akartam őt támadásoknak kitenni, vagy nevetség tárgyává tenni. Azt sem szerettem volna, hogy bárki is szánakozva nézzen rá. Mégis rávettem magam, mert sokan kértetek rá...

Némely kép egyeseknek megrázó vagy felkavaró lehet, ezért kérem, hogy mindenki saját felelősségre menjen tovább!

Gombi számomra nagyon küldönleges kis malac. Annyit bizonyára már tudhattok róla, hogy Zsömikém leány utódaként született. Egészen pontosan 2008. március 18-án jött a világra, fiú testvérkéjével együtt, kinek neve Mézi lett. 

A születése előzményei

Zsömire egy állatkereskedésben találtam rá, ahol elég rossz körülmények között volt tartva. Főleg emiatt - és mert meg is tetszett a zsemleszínű, simaszőrű kis állatka, - nem tudtam ott hagyni. Arra azonban már nem számítottam, hogy két kis ajándékot is kapok hozzá. Nem tudtam, hogy babákat vár, és valószínűleg az eladó sem volt tisztában ezzel. Mivel eléggé le volt soványodva, egyáltalán nem látszódott, hogy vemhes, ez csak jóval később derült ki. Egészen pontosan akkor, amikor megszülettek a picik, addig semmi jelét nem mutatta, hogy babákat vár.

Hátrányban a többiektől?

Akkoriban nem voltam olyan tapasztalt tengerimalacok terén, de már megszületésekor feltűnt, hogy Gombi jobb mellső lába nem úgy áll, ahogy kéne. Csak úgy ösztönösen próbáltam nagyon finoman megmasszírozni neki. Reméltem, mindössze megnyomódott a pici mancsa Zsömi pocijában, és később rendbe jön. Sajnos nem így történt...

Ő szépen nőtt, cseperedett, ugyanakkor sajnos a lábikóján is egyre inkább kezdett látszódni a deformitás. Akkor már tisztán kivehető volt, hogy nem talppal a talaj felé, hanem befelé csavarodva tartja. Eleinte még alig érintette vele a földet, három lábán ugrált, pattogott, szaladgált. Nem okozott gondot neki semmi. Könnyedén vette az elé kerülő akadályokat, minden szakadékot átugrott, bármilyen magasságokba felmászott. Mindig is egy igazi kis sajtkukac volt, akinek lételeme a mozgás, soha nem bírt egy helyben megmaradni. Azonban ahogy gyarapodott a tömege, egyre nehezebben tudta a levegőben tartani beteg tappancsát, egyre többször volt kénytelen rátámaszkodni.

Genetika

Öröm az ürömben, hogy Gombi törpe növésű malac. Mint utólag megtudtam, ez egy igen ritka genetikai rendellenesség. Törpeség: a növekedési rendellenességet egy recesszíven öröklődő, fejlődést gátló szubletális gén okozza. (Forrás: gemon.ro) Ennek köszönhetően fele akkora testtömeggel rendelkezik, mint egy átlag tengerimalac. Azaz szerencsére így fele annyira is terheli meg vele a kis beteg lábát. 

Állatkereskedésben sajnos gyakori a beltenyészet. Olyan testvérsejtek átmeneti egyesülése révén létrejövő reprodukció /sokszorosítás/, melyek azonos sejtből származnak. (Forrás: meszotar.hu, wikiszotar.hu) Minden jel arra mutatott, hogy valószínűleg Zsömi is ennek áldozatául esett. A törpeség mellett - ugyan ritka, de nálunk szintén előforduló genetikai rendellenesség a szaruhártya (cornea) rendellenessége, melyet öregségére Gombi is örökölt Zsömitől.

A beltenyészetben született tengerimalacok életkora sokkal rövidebb, mint az átlag, de persze megfelelő táplálással, gondozással némiképp meghosszabbítható. Gombi testvére, Mézi sajnos viszont a 4 éves kort sem érte meg, 1 hónappal a 4. születésnapja előtt hagyott itt bennünket ismeretlen okokból...

A kis túlélő

Gombi 5 és fél éves elmúlt, és hála Istennek még mindig velünk van, épen egészségesen - leszámítva a fentebb említett dolgokat. Néha a frászt hozza rám a szinte oldalt fekvésben lévő alvó pozíciójával, de muszáj vagyok megnézni, minden rendben van-e. Szerencsére az evésben sem gátolja beteg mancsa, még egy "kézzel" is felkapaszkodik, ahova tud.

Talán mert nálunk születtek meg, még közelebb állnak hozzánk, tanúi lehettünk felcseperedésüknek, és annak ahogy szépen kialakul a személyiségük. Meglepetések voltak, de soha nem tudtuk volna odaajándékozni őket, mert nagyon hamar belopták magukat a szívünkbe. Pláne miután nevet is adtunk nekik, úgy éreztük, még jobban idetartoznak, ugyanakkor tisztában voltam azzal is, hogy egy beteg állatka senkinek sem fog kelleni. Nem mehettek az utcára, vissza a kereskedésbe meg pláne nem!

A picik születése után nem sokkal meghaltak Mutuék, és én ennek hatására teljesen összeomlottam, magamba roskadtam, nem törődtem semmivel és senkivel. Még a malackákkal sem, és ezt így utólag nagyon bánom, mert sokkal többet érdemeltek volna. Rá kellett jönnöm, hogy igazából ők voltak azok, akik átsegítettek ezen a nehéz időszakon, hogy a megszületésük ezért is volt számomra ajándék. Az öregek elmentek, de új élet kezdődött, és fel kellett fognom, hogy azért, mert ez az élet körforgása...

Végszó

Furcsa dolgokat művel az élet, nem tudjuk mit miért csinál, és azzal is szembesülnöm kellett, hogy a világ állandó mozgásban van. Semmi sem örök, minden változik, és nem az erős marad életben, hanem az, aki képes alkalmazkodni.

Ilyen érzésekkel, és ezzel a bejegyzéssel búcsúzom most egy időre, mert fogalmam sincs mi lesz, és mikor érzem majd úgy, hogy újra írni tudok...

Nehéz időszak vette kezdetét...