Ezennel folytatjuk kis kaladunkat, melyről legutoljára a Kukás malacok című posztunkban ejtettem szót. A malackák önszántukból sosem lógnak meg sehonnan. Ennek oka ösztönükből fakad, azaz számukra ismeretlen terepre nem merészkednek. Alapvetően kíváncsi természetűek, de ha nem muszáj, nem hagyják el a megszokottat, később közlekedésre is csak a bejáratott útvonalakat használják. Én mégis rávettem őket, hogy felderítő útra induljanak a nappaliban...

A feltekert pokrócból és ráterített fehér lepedőből álló tengerimalac-kordon sokáig jó elkerítőnek bizonyult.

Egészen addig a pillanatig, míg nem egyszer megmutattam nekik, hogyan tudnak kijönni az elkerített részről, utána már szinte csak kifelé kacsintgattak.


Végre betekintést nyerhettek az ő szemszögükből nézendő kulisszák mögé, sőt erről az oldalról még a szénaevés is érdekesebbnek bizonyult.


Az első nagy felfedezés: "Jé! Mi ez? Parketta?!"


Majd a további felfedezések: "Gyanús nekem ez a doboz! Vizsgáljuk meg!"

Közlekedési útvonal kialakítása: "Észrevétlen osonás a krómozott lábú dohányzóasztal alatt!"

Láthatóan egyre nagyobb területet járnak be: "Merészkedjünk egy picit még tovább! Arra mi van?"

A búvóhelyül szolgáló ebédlőasztal és székek mind nagyon izgalmasak: "Ilyet sose láttunk még!"

Végül az élményekkel teli nap után visszavonulót fújnak: "Na jó, kifutkároztuk magunkat, most már irány haza!"

Fahéj és Pamacs ezt követően még sokszor kijöttek, Gombinak azonban annyira nem volt rá vágyódása, de mindenki nagyon jól érezte magát!