A bonyodalmakon többé-kevésbé túl vagyunk, van időnk picit szusszanni, úgyhogy már írásra is vetemedtem!

A bejegyzés címéből kiderül, hogy a malackák bizony új lakóhelyet kaptak, méghozzá egy vadonatúj ketrec formájában. Ezt szeretném most részletesebben bemutatni, illetve megosztani néhány fontos tudnivalót általánosságban a tengerimalacok férőhelyével kapcsolatosan.

A lakóhelycsere ötlete és megvalósítása

Az ötlet onnan jött, hogy a malackáink fából készült kifutója sajnos kissé elögeredett, és kezdett tönkremenni. Jó pár éve megvan már, és eddig remek szolgálatot tett, de most itt volt az ideje váltani. Amúgy sem szerettem volna tovább vinni az új helyre (ugyanis megint költöztem), mert túl nagy, és nehéz, ezért döntöttem úgy, hogy veszek inkább helyette egy tágas ketrecet.

Amióta ismerem az acanashop.hu internetes webáruházat, innen vásárlok, de itt éppen akkor nagyon drágának találtam a feltüntetett ketreceket, úgyhogy meg kellett néznem még több helyen, és végül is a zooplus.hu, szintén internetes webshop-ból sikerült kiválasztani az árban és méretben egyaránt megfelelőt.

Skyline Maxi XXL nyúl- és tengerimalac ketrec (hivatalos leírás)

Klasszikus otthon tengerimalacoknak és törpenyulaknak, különösen erős fémketrec eledel tartóval.
A ketrec erős fémből készült és egy stabil tálcát tartalmaz. Ki lehet nyitni elöl vagy a tetején, így könnyű hozzáférést biztosít a kisállathoz, bármelyik sarokba legyen is.
A ketrec rácsos része eltávolítható az alaptálcától a szorítók egyszerű kikapcsolásával. Egyszerű csavarok és szorítók megkönnyítik a ketrec szétszerelését a tisztításhoz. Egy eledeltartó is van a Skyline Maxi XXL nyúl- és tengerimalac ketrec csomagjában, mely megakadályozza, hogy a széna és a szalma leessen a padlóra és bepiszkítsa a ketrecet.

Teljes méret: H 119 x Sz 59 x M 47 cm
Rácsrudak távolsága: kb. 29 mm
A rács vastagsága: 2 / 3.4 mm (vízszintes / függőleges)
Tálca magassága: 16,5 cm
Könnyű hozzáférhetőség a kisállathoz a tetőajtón (H 58 x SZ 35 cm) és az elülső ajtón
A szorítók megkönnyítik a szétszerelést (H 10 x SZ 6 x M 2 cm)
Tartozékok: szénatartó (H 28.5 x M 16 cm)

Személyes véleményem a ketrecről

Alapvetően nálunk az első perctől fogva bevált, nagyon szeretik a malackák, mert tágas, és mind a hárman kényelmesen elférnek benne. Valóban könnyen tisztítható, alig szóródik ki belőle a forgács és a szénát is jól megfogja a szintén műanyag szénatartó. Kifejezetten passzol hozzá a korábban vásárolt csepegésmentes itató is, de a hagyomás golyós itató felhelyezését is könnyedén meg tudtuk oldani.

Egyelőre három faházikó van bent, amelyek tetejére egy-egy törülközőt raktam, de tervbe van véve a későbbiek folyamán emelet beépítése is.




Általános tudnivalók a tengerimalac életterének megválasztásáról

Ha tehetjük, válasszunk minél tágasabb ketrecet. Két tengerimalacnak egy mélytálcás, rácsos falú ketrec a legmegfelelőbb, melynek mérete minimum 100x60x30 cm (h/sz/m). A műanyagból készült mély tálca meggátolja az alom kiszóródását, és könnyű tisztítani. Praktikusabb a két ajtóval ellátott ketrec, egyik ajtó az oldalán - ahonnan alkalomadtán egy lépcső segítségével a tengerimalac ki-be járhat -, másik a tetején. A téglalap alakú ketrec mindig előnyösebb, mint a négyzet alakú, mert a tengerimalac igényeinek jobban megfelel.

Az üvegterrárium nem ajánlott, mert nem szellőzik, a szagok bennrekednek - főleg nyáron egészségtelen -, s a tengerimalachoz sem jutnak el a zajok, így ijedősebb lesz.

A fából készült lakóhely sem annyira jó megoldás, mert igen körülményes a tisztítása, a fába itatódott vizelettől elszaporodhatnak a kórokozók, melyek megbetegíthetik a tengerimalacot. Ha mégis ilyen mellett döntünk, kenjük be lenolajjal, sose használjunk festéket, s az alja és az alom közé tegyünk olyan vízhatlan anyagot, melyet a tengerimalac nem rághat meg.

A tengerimalac lába rendkívül érzékeny, ezért tartsuk sima felületen, mert ha rácsos vagy lyukacsos talajon jár, a talpa megdagadhat, karma kitörhet és fertőzést kaphat. (Forrás: gemon.ro)